Jelen honlap használatakor Ön elfogadja az alábbi feltételeket, függetlenül attól, hogy azokat elolvasta-e vagy sem.
A használati feltételek nem ismerete nem mentesít senkit a felelősség alól, nem lehet semmilyen hivatkozás alapja, ha azokat megszegte és ebből kifolyólag jelen weboldalnak és/vagy üzemeltetőjének bármilyen természetű kára, vagy hátránya keletkezik. Ebben az esetben az ügy jogi úton kerül rendezésre.
Felhasználási feltételek
Az oldal üzemeltetője, a Supremex Kft. a tulajdonosa vagy a feljogosított használója a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal és egyéb anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.
A honlap tulajdonosa tiszteletben tartja a szerzői jogokat és az oldalon engedély nélkül nem használja mások szellemi termékeit és tudatosan nem sérti meg az idevágó jogszabályokat. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalja, haladéktalanul értesítsen bennünket, hogy a jogsértést mielőbb megszüntethessük.
Ön jogosult a boramid.hu honlapját olvasni, arról nyomtatással, adathordozóra történő letöltéssel másolatot készíteni, de csak kizárólag személyes jellegű, magán és nem kereskedelmi célra. Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni anyagi haszonszerzés céljából, továbbá kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges a honlap bármely részének megváltoztatása vagy más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár nyomtatott formában. Az itt leírtakon kívül a honlap tulajdonosa semmilyen más felhatalmazást, jogot nem engedélyez a honlapjával kapcsolatban.
A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot arra nézve, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, előzetes figyelmeztetés nélkül, bármilyen változtatást, javítást, módosítást végezzen honlapján.
Adatkezelési tájékoztató
A boramid.hu üzemeltetője ezúton tájékoztatja a honlap látogatóit a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, az adatok védelme érdekében megtett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint a látogatók ezzel kapcsolatos jogairól és azok érvényesítésének lehetőségeiről.
A személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységeinket az új Európai Uniós általános adatvédelmi rendeletben (GDPR: General Data Protection Regulation) kötelezően előírt és alkalmazandó szabályok tekintetében felülvizsgáltuk és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az abban, valamint a hazai hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően végezzük.
Az Adatkezelő adatai, elérhetősége
- Adatkezelő neve: Supremex Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Szolgáltató)
- Postai cím: 2096 Üröm, Kormorán utca 15.
- E-mail cím: [sm mailto=”info@supremex.hu” txt=”info@supremex.hu”]
- Telefonszám: +36 (1) 604 6478
Az adatkezelés alapelvei
Elkötelezettek vagyunk a weboldalt felkereső látogatóink és minden érintett személyes adatainak védelmében egyaránt, kiemelten fontosnak tartjuk információs önrendelkezési joguk tiszteletben tartását.
A személyes adatokat bizalmasan kezeljük és megteszünk minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely a személyes adatok biztonságát garantálja.
Amennyiben olyan kérdése merül fel, amely jelen adatkezelési tájékoztatónk alapján nem egyértelmű, kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot velünk fenti elérhetőségeinken! Törekszünk arra, hogy minél gyorsabban válaszoljunk Önnek, viszont amennyiben kérdése megfelelő megválaszolása több időt vesz igénybe, akkor legfeljebb 15 napon belül vállaljuk annak megválaszolását.
Bármikor kérhet tájékoztatást személyes adatai kezelésével kapcsolatban írásban (emailben, illetve postai címünkre megküldött levélben) vagy szóban (telefonon). Felhívjuk a figyelmét, hogy telefonon történő megkeresése esetén – amennyiben adatkezeléssel kapcsolatos igénye indokolja (pl.: adatainak törlését kéri) –, akkor azonosítanunk kell abból a célból, hogy jogosult-e a kérésre, mielőtt teljesítjük azt. Ha az azonosítás nem lehetséges, akkor kizárólag általános tájékoztatást adhatunk az adatkezeléssel kapcsolatban. Emiatt javasoljuk, hogy kérdését vagy igényét lehetőleg írásban jelezze.
Érdeklődés, kapcsolatfelvétel
Weboldalunkon megtalálható elérhetőségeink bármelyikén felveheti Velünk a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során megadott személyes adatait kizárólag az Önnel való kapcsolattartásra használjuk, azokat nem továbbítjuk.
Az adatkezelés célja
Az érdeklődők tájékoztatása.
Az adatkezelés jogalapja
Érdeklődés, tájékoztatás kérése esetén önkéntes hozzájáruláson alapul az adatkezelés az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) és az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján.
A kezelt adatok köre
A kapcsolatfelvétel során az alábbi adatok közül az Ön által önkéntesen megadottakat kezeljük:
- név,
- email cím,
- telefonszám,
Az adatkezelés időtartama
Személyes adatait a kapcsolatfelvétel jellegétől függően különböző ideig kezeljük.
A szükséges tájékoztatás megadását követően nem őrizzük tovább, kivéve, ha az eseti jellegű kapcsolatfelvétel tárgyában jogszerűen igény érvényesíthető, abban az esetben annak igazolhatósága céljából legfeljebb 5 évig megőrizhetjük.
Jogérvényesítés
Adatai kezeléséről bármikor kérhet tájékoztatást fenti elérhetőségeinken.
Szintén bármikor kérheti adatai helyesbítését, amennyiben azt tapasztalja, hogy például hibásan adta meg vagy tévesen, illetve hiányosan rögzítettük azokat.
Adatai törlését is kérheti, s ha annak nincs jogszabályi akadálya, akkor kérésének haladéktalanul eleget teszünk (ellenkező esetben pedig tájékoztatjuk a törlés megtagadásának indokáról).
Sütik (cookie) kezelése
Mi a süti?
A süti (cookie) a weboldalunk megnyitása és használata során az Ön által erre, az internet elérésére használt készülékén (számítógép, okostelefon) elhelyezett szöveges fájl, amely jellemzően a webszerver és az Ön készüléke közötti kapcsolatra vagy a weboldal működésére vonatkozó információkat tartalmaz (például úgynevezett munkamenet vagy session azonosítót, amely egy betűkből, számokból és egyéb írásjelekből álló egyedi karaktersorozat; a weboldal Ön által történő megnyitásának, felkeresésének időpontját, stb.), s amelynek tartalmát alkalmanként – amíg Ön a weboldalunkat böngészi vagy amikor később újból meglátogatja – a webszerver visszaolvassa onnan.
A süti tartalmának segítségével képes a weboldal (szerver) a felhasználói élményt javítani, illetve a weboldalon nyújtott szolgáltatásokat megvalósítani. Amikor például egy webáruházban vásárol, általában ilyen sütik alkalmazásával képes a webáruház megkülönböztetni egymástól és kezelni a folyamatban lévő vásárlásokat (pl.: a kosár aktuális tartalmát). Ha vásárlás közben esetleg megszakad az internetkapcsolata, a weboldal a korábban letárolt süti alapján tudja azt, hogy milyen terméket tett be a kosarába, melyik terméket kereste, s amennyiben helyreállt a kapcsolat, folytatni tudja a vásárlást ott, ahol éppen abbahagyta.
Az adatkezelés célja
A weboldalunkra látogató felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, illetve a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása.
A kezelt adatok köre
A weboldalunkon alkalmazott süti a weboldal működését támogató, úgynevezett funkcionális süti, amely a weboldal programkódja által értelmezhető információkat tartalmaz. A funkcionális sütiben tárolt információkat nem továbbítjuk harmadik fél számára.
Az adatkezelés időtartama
A weboldalunkon alkalmazott süti, úgynevezett munkamenet süti érvényessége lejár, amint Ön elhagyja, illetve bezárja weboldalunkat.
Jogérvényesítés
A legtöbb internet böngészőprogram automatikusan engedélyezi a sütik használatát. Ön viszont ezt a beállítást bármikor megváltoztathatja, tilthatja és törölheti is a sütiket. A készülékén tárolt sütik tartalmához bármikor hozzáférhet, azt megismerheti, megnézheti.
A sütik kezelésére, használatuk letiltására vagy törlésére az ismert internet böngészőprogramoknak általában a beállításaik között, jellemzően a biztonság, adatvédelem vagy adatvédelmi beállítások elnevezésű almenüben, süti vagy cookie néven van lehetősége.
További információkat a sütik kezeléséről az adott program súgójában, illetve a következő hivatkozásokon, a program nevére kattintva találhat: Microsoft Internet Explorer, Google Chrome, Mozilla Firefox, Microsoft Edge.
Facebook sütik
Weboldalunkat, illetve az azon megjelentetett tartalmakat Facebook fiókkal rendelkező látogatóink kedvelhetik (Like), illetve megoszthatják (Share), amely során a Facebook szintén sütiket használ a felhasználó által kezdeményezett tevékenység végrehajtásához.
A Facebook adatkezelésével, a sütik alkalmazásával kapcsolatban további információkat itt találhat: https://www.facebook.com/about/privacy, https://www.facebook.com/policies/cookies/
Az adatkezelés célja
A weboldalt felkereső látogatók számára a Facebook szolgáltatásainak biztosítása.
A kezelt adatok köre
A Facebook által alkalmazott sütik a szolgáltatás által értelmezhető információkat (betűkből, számokból és egyéb írásjelekből álló egyedi karaktersorokat) tartalmaznak.
Az adatkezelés időtartama
A Facebook által a kedvelés vagy megosztás tevékenység végrehajtásához alkalmazott sütik érvényessége lejár, amint Ön a weboldalt elhagyja, illetve bezárja a böngésző programjában oldalunk.
Jogérvényesítés
A Facebook által alkalmazott sütik használatát – minden további sütivel együtt – szintén letilthatja. A készülékén tárolt sütik tartalmához bármikor hozzáférhet, azt megismerheti, megnézheti és törölheti is.
Weboldalon megjelenített kép- és videófelvételek
Weboldalunkon rendszeresen beszámolunk a társaságunkat érintő aktuális hírekről, rendezvényekről, eseményekről, amelyek során kép- és videófelvételeket is megjelentetünk.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a weboldalunkon megjelentetett kép- és videófelvételek tartalma ne sérthesse mások személyiségi jogait vagy jogos érdekeit, s azok jogszerű felhasználására engedéllyel, felhatalmazással rendelkezzünk minden esetben.
Az adatkezelés célja
A weboldal látogatóinak tájékoztatása.
Az adatkezelés jogalapja
Önkéntes hozzájáruláson alapul az adatkezelés az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) és az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján.
A kezelt adatok köre
A felvételeken szereplő, beazonosítható, felismerhető természetes személyek képmása.
Az adatkezelés időtartama
Az érintett hozzájárulása visszavonásáig, illetve az adott tartalom weboldalunkról történő törléséig.
Jogérvényesítés
Adatai kezeléséről bármikor kérhet tájékoztatást fenti elérhetőségeinken. Adatai törlését is kérheti, s kérésére azokat a felvételeket, amelyeken beazonosítható, felismerhető, weboldalunkról eltávolítjuk.
Kik ismerhetik meg az adatokat?
A weboldalunkon nyilvánosságra hozott információkat bárki megismerheti, megtekintheti, aki meglátogatja az oldalt.
Google Analitika
Jelen weboldal a Google, Inc. („Google”) által nyújtott Google Analitika webanalitikai szolgáltatást használja. A Google Analitika „sütiket” („cookies”), az Ön számítógépén elhelyezett szövegfájlokat használ, melyek célja, hogy segítse a weboldal használatának elemzését. A „süti” által generált, a weboldal használatára vonatkozó információkat (beleértve az Ön IP-címét) a Google egyesült államokbeli szervereire továbbítja és ott tárolja. A Google ezeket az információkat a weboldal Ön által történő használatának értékelésére, a weboldalon végrehajtott tevékenységekről szóló riportoknak a weboldalak üzemeltetői részére történő összeállítására, valamint a weboldalon végrehajtott tevékenységekkel és az internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására használja. A Google továbbá átadhatja ezeket az információkat harmadik felek részére, amennyiben ezt törvény írja elő, vagy az adott harmadik felek a Google megbízásából feldolgozzák az információkat. A Google nem társítja az Ön IP címét a Google birtokában lévő egyéb adatokkal. Böngészője megfelelő beállításainak kiválasztásával Ön visszautasíthatja a „sütik” használatát, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ez esetben Ön nem fogja tudni kihasználni jelen weboldal összes funkcióját. A jelen weboldal használatával Ön hozzájárul adatainak feldolgozásához a fentiekben meghatározott módon és a fentiekben meghatározott célokra.
Adatfeldolgozók megnevezése, címe és adatfeldolgozás megnevezése
- Adana Online Kft., 1222 Budapest, Komáromi út 53/2 – technikai háttér biztosítása, az adatkezeléshez szorosan kapcsolódó járulékos szolgáltatás nyújtása
Adatbiztonsági intézkedések
A személyes adatokat a Szolgáltató számítógépein (e-mail) és az Adana Online Kft. szerverén (weboldal adatbázis) tároljuk. A honlapon történő regisztráció során a felhasználó által megadott valamennyi adatot biztonságos, elzárt szerveren tároljuk. A megadott adatokat az adatkezelés, -feldolgozás során kizárólag egyedi, korlátozott („admin”) hozzáféréssel rendelkező, a Szolgáltató vagy Adatfeldolgozó alkalmazásában álló fejlesztők, online szerkesztők, projekt menedzserek ismerhetik meg. A Szolgáltató vagy Adatfeldolgozó ellenőrzi, hogy mely alkalmazott mikor lépett be az adatbázisba, az érintett alkalmazottak munkájukat szigorú titoktartási kötelezettség terhe mellett végzik.
Adattovábbítás
Személyes adatait azok megismerésére jogosultsággal nem rendelkezők számára nem adjuk át, harmadik félnek kizárólag abban az esetben továbbítjuk, ha Ön ehhez előzetesen hozzájárulását adta. Kivételt képezhet ez alól, ha az adatok továbbítását jogszabály előírja kötelezően számunkra, így például egy esetleges hatósági vizsgálat, amely esetén az eljáró hatóság (pl.: rendőrség, ügyészség, bíróság, stb.) hivatalos megkeresésére a megkeresés céljából szükséges adatokat kötelesek vagyunk átadni. Ehhez az Ön külön hozzájárulása nem szükséges, mivel ez törvényben meghatározott feladatunk.
A felhasználók jogai személyes adataik kezelésével kapcsolatban
Személyes adatai kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. A Szolgáltató kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben az [sm mailto=”info@ supremex.hu” txt=”info@ supremex.hu”] címre kell eljuttatni, amire 8 munkanapon belül választ kap az érintett. A felhasználók kérhetik adataik törlését és helyesbítését, az adatkezelés időtartama pont alatt meghatározottak szerint.
A személyes adatok törlése
A felhasználó saját személyes adatainak törlési igényét e-mailben az [sm mailto=”info@supremex.hu” txt=”info@ supremex.hu”] címre kell eljuttatni. A Szolgáltató a törlési igény beérkezésétől számított 5 munkanapon belül törli az adatokat. Törlés esetén a megjelenített adatok nem állíthatóak helyre.
Alkalmazott jogszabályok
Kötelezettséget vállalunk arra, hogy a személyes adatok kezelését a mindenkori hatályos, különösen pedig az alábbiakban felsorolt jogszabályi előírásoknak megfelelően végezzük:
- az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezés (általános adatvédelmi rendelet), vagy más néven GDPR: General Data Protection Regulation;
- 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról.
Panaszkezelés és további jogérvényesítési lehetőségek
Mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a személyes adatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történjék. Amennyiben úgy érzi, hogy nem feleltünk meg ennek vagy bármilyen kérdése merülne fel ezzel kapcsolatban, kérjük jelezze Nekünk vagy adatvédelmi tisztviselőnknek fenti elérhetőségeinken.
Személyes adatai védelméhez fűződő jogai megsértése esetén további jogorvoslati lehetőségért – amennyiben a Szolgáltató az Ön jelzése ellenére sem szünteti meg jogsértő magatartását – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, alábbi elérhetőségein:
- Hivatalos név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
- Postai cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
- Telefonszám: +36 (1) 391-1400
- Email: [sm mailto=”ugyfelszolgalat@naih.hu” txt=”ugyfelszolgalat@naih.hu”]
- Weboldal: www.naih.hu
Az adatkezelési tájékoztató módosításának lehetősége
Fenntartjuk a jogot jelen tájékoztató felülvizsgálatára és szükség szerinti módosítására, amely indokolt lehet a vonatkozó jogszabályok vagy adatkezelési tevékenységünk, az arra alkalmazott technológia megváltozása esetén egyaránt. Amennyiben a módosítás az önkéntes hozzájárulása alapján kezelt személyes adatait is érinti, akkor erről haladéktalanul tájékoztatjuk, s személyes adatai további kezelését felfüggesztjük mindaddig, amíg ahhoz nem járul hozzá újra. A mindenkori hatályos Adatkezelési tájékoztató elérhető mindig itt, a weboldalon nyilvánosan közzé téve.